A nagytekintélyű és érzőlelkű költő, Goethe gondolata, miszerint a sárga szín nagyon közel van a fényhez. Ez az állítás a barokk korszaktól a holnapután elkövetkező korszakig érvényes.
Goethe nem a természettudományokra vonatkoztatta gondolatát, hanem egy humanista nyilatkozatot tett. A napfényes tónusok mindig hatalmas tömeget vonzottak a sötét északról a jókedvű, derűs délre. Ma is turisták sokaságát töltik el bámulattal a sárgától az aranysárgáig, az okkersárgától a vörösesbarnáig, a pergamensárgától a homokszínű márványig terjedő, végtelennek tűnő árnyalatok. Egy épület bejáratánál, vagy a nagyvonalú, akár erőteljes geometriai szerkezetek esetén alkalmazott sárga felületek egyfajta kellemes, pozitív hozzáállást mutatnak. A homlokzatokra sok minden mondható, csak az nem, hogy érzelgős benyomást keltenének. A színek, a formák és a szerkezetek meghatározzák egymást, az összkép részét képezik. A hitelesség sosem a véletlen műve, az mindig egy szakértő tudatosságának az eredménye. Ha a házakat vagy az épületegyütteseket a maguk koreográfiai kifejezésmódjában szemléljük, egyértelműen kirajzolódik, hogy azok egy gondosan felépített produkció színpadképei. S ha megfordítjuk ezt a gondolatot, akkor azt is látjuk, hogy ami nem illik a színpadra, az bizonyosan nem illik az utcára sem.
Narancssárga, sárga, okkersárga színpompás vonzerővel bíró kommunikációs színek.
Jó szórakozás, kellemes kikapcsolódás, gondtalan lazítás a közelséget kereső, a létezést élvező színekkel: a sárga árnyalatok hatásosak és csábítóak. Intelligens színek, felrázzák az embert, de elismerten képesek vigasztalni is. Kereskedelmi szempontból nézve a napárnyalatok színskálája mentes mindenfajta manipulációtól. Ez a magyarázata annak, hogy a globális vállalatóriások erőt sugárzó színeket keresnek, olyanokat, mint a fekete, a kék, a vörös, az ezüst és az aranymetál.
A felhőkarcolóktól a vidéki házakig, a 19. század végétől egészen a napjainkig: élénk, elbájoló és extravagáns!
