Sokan talán úgy gondolják, hogy a vályog, mint építőanyag ma már a múlté, eljárt felette az idő és hogy a vályogépületekkel a XXI. század elején már csak a skanzenekben találkozhatunk. Ez az állítás azonban kétszeresen is téves.
Téves egyfelől azért, mert napjainkban a környezettudatos építés nemcsak reneszánszát éli, hanem a közép- és hosszútávú tervek és szabályozások fényében egyre inkább meg fogja határozni a mindennapi gondolkodásunkat. A vályogot az egyre elterjedtebb ökologikus építészetnek és a folyamatosan az érdeklődés homlokterébe kerülő természetes- és környezetbarát gondolkodásnak köszönhetően nem felejthetjük el, sőt most fedezzük fel újra.
A másik ok pedig az, hogy hazánkban a vályogfalazatú épületek száma még ma is igen magas. A 2011-es népszámlálás adatai szerint a lakosság 13-14%-a vályogépületben lakik, ami több, mint 600 000 (jellemzően családi) házat jelent. Mivel ezeknek az épületeknek a felújítása egyre aktuálisabb kérdés, érdemes megismerkedni a vályoggal, mint építőanyaggal és a vályogfalak felújításának lehetőségeivel.
A beton és a különféle habarcsok összetétele nagyon hasonlít egymásra abban a tekintetben, hogy valamennyi ilyen építőanyag összetétele leírható a kötőanyag-adalékanyag-víz (és a különféle adalékszerek) elegyeként. A kötőanyag a beton esetében elsősorban a cement, a hagyományos vakoló-, falazó- és ragasztóhabarcsoknál a cement mellett főleg a mészhidrát vagy a gipsz. Az adalékanyag a helyszíni keverések esetében a sóder és/vagy a homok, míg a gyárilag előkevert betonok, illetve habarcsok mészkő-, dolomit vagy kvarchomok adalékkal készülnek. 
Az építéshez használt vályog is hasonló séma alapján készül, de itt a kötőanyag a finomszemcsés agyag, míg az adalékanyag szerepét az iszap, a homok vagy apró kavicsok töltik be. A kötéshez és a megfelelő be-, illetve feldolgozhatósághoz itt is elengedhetetlen a víz jelenléte.
Mivel a vályogtéglák (és az egyéb technológiával készült vályogfalak) soha nem voltak nagyüzemi vagy ipari termékek, ezért nagyon fontos tudni, hogy a különféle vályogépületek falszerkezeteinek mérhető paraméterei (nyomó-, húzó- és hajlítószilárdság, testsűrűség, páraáteresztő képesség, hőátbocsátási tényező stb.) nagyon eltérőek lehetnek egymástól.
Minden vályogfalról elmondható azonban, hogy ez a szerkezet nagyon jó páraszabályozó, hiszen a hagyományos kerámia-téglákkal összehasonlítva nagyságrendileg több párát tudnak raktározni magas belső páratartalom esetén. Ez a párafelvétel egy „egészséges” vályogfal esetében nem vezet képlékenységhez, azaz a teherbírás csökkenéséhez.
A vályognak nagyon jó a hőtároló képessége, de a közhiedelemmel ellentétben nem annyira jó hőszigetelő, mint azt sokan hiszik. A tömörített vályog (kb. 2000 kg/m3 sűrűségű) hővezetési tényezője (λ) rosszabb, mint az amúgy is szigetelendő hagyományos falazóelemeké. A legkorszerűbb téglák jó hőszigetelését csak az egészen könnyű (kb. 6-700 kg/m3 sűrűségű) vályogtéglák érik el, ezek terhelhetősége és hőtároló képessége jóval gyengébb.
A vályogfalazatok legismertebb „gyenge pontja” a nedvességre való érzékenység. Mivel a húzószilárdsága csekély, ezért könnyen reped és fokozottan érzékeny a zsugorodásra, illetve a duzzadásra.
A tradicionális vályogépítészetben a leggyakoribb felületképzés mind a külső-, mind a belső oldalon az agyagtapasztás és a mészfestés volt. Ezek az anyagok – köszönhetően hő- és páratechnikai tulajdonságaiknak – ideális rendszert alkotnak a vályogfalazattal. S bár néhány gyártónál (pl. Németországban) már megjelentek a korszerű (és meglehetően borsos áron elérhető) vályogvakolatok- és tapaszok, mégis egyre gyakrabban merül fel a kérdés, hogy hogyan vakolhatók (esetleg hőszigetelhetők) a napjaikban hagyományosnak mondható anyagokkal a vályogfalak?
Tekintettel arra, hogy a vályog esetében nem beszélhetünk egységes, és számításokra mindenféle vizsgálatok nélkül is alkalmas épületfizikai tulajdonságokról, ezért a vályogfalazatok esetében különösen fontos a meglévő falszerkezet vizsgálata. Ennek a vizsgálatnak az a célja, hogy a lehető legkisebb hibahatáron belül állapíthassuk meg azt, hogy milyen anyagokat és milyen megoldásokat alkalmazhatunk, illetve hogy melyeket kell adott esetben kerülni.
Ha nincs lehetőségünk komolyabb vizsgálatok elvégzésére, akkor is mindenképpen fontos, hogy tisztában legyünk a falazat körülbelüli teherbíróképességével, hiszen ezen múlik, hogy egyáltalán alkalmas-e a fal mechanikai rögzítőelemek fogadására. A másik fontos paraméter a fal nedvességtartalmának ismerete, hiszen a hagyományos mész-cement vakolatokat csak száraz falra hordhatjuk fel. Nedves falak esetében a felújító vakolatok alkalmazására lehet szükség. Ha a falak nedvességtartalma tartósan meghaladja a kb. 10 tömegszázalékot, akkor a fal vakolása vagy hőszigetelése előtt mindenképpen szükséges az utólagos nedvesség elleni szigetelés elkészítése.
A száraz vályogfalak vakolása történhet a hagyományos mész-cement vakotokkal, arra kell csak figyelni, hogy a szokásos alapfelület-előkészítés (Baumit SanovaVorspritzer – előfröcskölő) előtt a falazatra 20/20 vagy 25/25 mm-es osztású, rozsdamentes, ponthegesztett rabichálót kell elhelyezni, mivel a vályog felületének tapadása kérdéses. Az alapvakolatra (Baumit UniPutz vagy Baumit MPA 35) kültérben szilikátvakolat felületképzés javasolt (Baumit SilikatTop), beltérben meszes glettelés (Baumit KlimaGlätte) majd erre meszes festés (Baumit KlimaColor).
Amennyiben a falak nedvesek, de azok nedvességtartalma nem haladja meg a kb. 10 tömegszázalékot, úgy a vakolási technológia megegyezik a száraz falakéval, de más anyagokat kell használnunk. A rabichálóra ebben az esetben Baumit SanovaPre előfröcskölőt kell felhordani, majd a Baumit Sanova MonoTrass felújító vakolatot. A felújító vakoltok lényege, hogy a falazatból érkező nedvességet a vakolatot belül elpárologtatják és a károsító sokat megkötik.
Mész-cement vakoltok helyett (5 százalékos nedvességtartalomig) dolgozhatunk a természetes hidraulikus mész kötőanyagú NHL-rendszerrel is, mely tartalmazza az előfröcskölőt (Baumit NHL Pre), az alapvakolatot (Baumit NHL Manu), a különféle simítóvakolatokat illetve gletteket (Baumit NHL Multi, Baumit NHL SuperFino Glatte). A felületképzés ebben az esetben is meszes glettel és festékkel javasolt beltérben, kültérben pedig a Baumit SilikatTop vakolattal vagy Baumit SilikatColor szilikátfestékkel.
Mindhárom esetben nagyon fontos, hogy gondosan olvassuk el az alkalmazott termékek műszaki lapját és különösen ügyeljünk az előírt várakozási idők betartására!
A vályogfalak utólagos hőszigetelésekor különös gonddal kell eljárni, mert a rosszul megválasztott vagy indokolatlanul alkalmazott hőszigetelő rendszer az enyhén nedves (önmagában problémamentes) falak természetes száradását akadályozhatja, illetve gátolhatja. További problémát okozhat, hogy a kellő ellenőrzés és számítás nélkül felhordott hőszigetelés a falazat páratechnikáját teljesen felboríthatja és a keletkező páralecsapódásokkal végső soron a falazat anyagát is károsíthatja.
Éppen ezért a vályogfalak hőszigetelését mindenképpen előzze meg egy előzetes állapotfelmérés és egy gondos páratechnikai számítás! Csak ezen megnyugtató eredményének birtokában szabad vállalkozni erre a feladatra.
Összefoglalásképpen elmondhatjuk, hogy a vályoggal, mint építőanyaggal a jövőben is gyakran találkozhatunk. Cserébe a kedvező épületfizikai tulajdonságaiért és a környezetbarát megoldás előnyeiért, több odafigyelést és gondos ellenőrzést igényel. Ha kellően körültekintőek vagyunk a vályogszerkezetek felújításakor, akkor hosszútávon is élvezhetjük ennek a természetes anyagnak valamennyi előnyét.