A hetvenes években többszázezer család várta megváltásként a panel kiutalásáról szóló levelet. Ami harminc évvel ezelőtt egy súlyos társadalmi probléma megoldásra tett vitatható kísérlet volt, az mára egyre súlyosbodó építészeti, energetikai és társadalmi gond.
Magyarországon a 4.2 millió lakásból közel 800 ezer paneles technológiával épült. Kevesen tudják, hogy a házgyári panelek és a paneles épületek rossz hőszigetelése elsősorban nem tervezési, hanem konstrukciós és gyártási problémákra vezethető vissza.
A hetvenes évektől kezdve a falpanelek elméleti hőátbocsátási tényezője 0,45-0,66 W/m2K közé esett. Ez természetesen csak elméletben volt igaz, hiszen a szendvicsszerkezetbe épített 7-8 cm vastag polisztirol vagy ásványgyapot szigetelés a panelszéleken megszakadt, ezért a falszerkezet erősen hőhidas volt.
Talán ma már többeknek nem újdonság, hogy egy jól kivitelezett homlokzati hőszigetelő rendszer alkalmazásával energiát, és ezzel pénzt takarítunk meg, védjük környezetünket a kisebb energiafelhasználással és káros anyag kibocsátással. Felmerül tehát a kérdés, mennyi energiát spórolhatunk meg a megfelelő rendszer használatával.
Mivel a panelépületek külön külső felületképzést nem kaptak, elkerülhetetlenek voltak a hőhidas csomópontok.
További problémát jelentett, hogy a pontatlan gyártósorok hibás elemeket produkáltak, a „hőérlelés” során a hőszigetelő réteg eleve károsodott, a pihenési idő elmulasztása miatt a falelemek felületén a hő-áteresztést fokozó hajszálrepedések jelentek meg.
Gyakori volt, hogy a hőszigetelő réteg a „takarékosság” vagy a tervteljesítési határidő szorítása okán be sem került a panelba vagy maga a cementlé áztatta el.
A helyszíni szerelés során legtöbbször a beemeléskor a panelszélek sérültek. A panelszerkezet belső hőszigetelése idővel elöregedett, összeesett, összecsúszott.
Mindezen problémák következtében ma már valóban kifejezetten energiapazarló falszerkezetekkel rendelkezik a hazai panelállomány.
