Az első kérdés, amivel a felújítást tervező lakóközösség szembetalálkozik a hőszigetelő rendszer típusának és vastagságának meghatározása. A legelterjedtebb megoldás a polisztirol alapú hőszigetelő rendszerek (Baumit EPS rendszer) használata. A ma hatályos tűzrendészeti előírások szerint középmagas épületek (maximum 30 méteres legfelső használati szinti padlóvonal) esetén ezek a rendszerek minden további nélkül alkalmazhatók.
A manapság "divatos" páratechnikai problémáktól sem kell félni, hiszen a javarészt vasbetonból készült falpanelek páraellenállása jóval magasabb a polisztirolénál. A szigetelőréteg vastagságát azért nehéz pontos számítással meghatározni, mert a meglévő panelek valós (az elméletitől jelentősen eltérő) hőátbocsátását a legtöbb esetben csak megbecsülni tudjuk. Általánosan elmondható, hogy legalább 8 cm-es szigetelés-vastagsággal biztosítható a megfelelő fűtési-energia megtakarítás.
A megfelelően méretezett hőszigeteléssel nemcsak a fűtési energia csökken jelentősen, hanem jobban kihasználható a falazat hőtároló képessége, télen magasabb belső felületi hőmérséklet - kellemesebb lakóklíma biztosítható.
Az eddigi panelfelújítások szomorú tapasztalata, hogy a bekerülési költségek csökkentésének szándéka az esetek nagy részében a minőség rovására megy. Ennek leggyakoribb módja az, hogy nem egy komplett hőszigetelő rendszer kerül beépítésre, hanem a hőszigetelés a hozzáférhető legolcsóbb (és sokszor legrosszabb minőségű) rendszerelemekből állnak össze. Ez azonban nem rendszer!
Az összeválogatott egyes alkotóelemek (hőszigetelő tábla, ragasztótapasz, üvegszövet, alapozó és vékonyvakolat) összeférhetősége és együttdolgozása ebben az esetben nem biztosított. A legnagyobb baj azonban az, hogy ebben az esetben mindenféle garanciális kötelezettség a kivitelező terheli, hiszen a gyártók a törvényben előírt minőségi garanciákat -nyilvánvaló módon- csak a teljes rendszerre vállalnak.
A költségek csökkentésének túlzott erőltetése sokszor nem a célnak megfelelő, gyenge minőségű anyagok beépítését eredményezi. Különösen veszélyes ez pl. a szigetelés mechanikai rögzítését biztosító dübelek esetén.
A kellő tányérmerevséggel vagy kihúzódási értékkel rendelkező dübelek fokozott terhelés (pl. szélszívás) esetén nem képesek a feladatukat ellátni.
Sajnos az elmúlt évek számos olyan példával szolgálnak, ahol a fenti okok miatta teljes homlokzati szigetelés leszakadt, nemcsak jelentős anyagi kárt, hanem életveszélyt is okozva.
Gyakori megoldás a hagyományos állványzat helyett a függőállványok használata. Ezekben az esetekben csak nagy szakértelem és tapasztalat birtokában végezhető jó minőségű munka, hiszen a tapaszolás és a színező vakolat felhordása egy munkamenetben nagy, egybefüggő felületek kialakításával szebb és műszakilag megnyugtatóbb eredményt ad.
Összefoglalásképpen elmondható, hogy a tervezőknek, kivitelezőknek, műszaki ellenőröknek és minden érintettnek fokozottan kellene ügyelni arra, hogy az egyébként igen örvendetes panelfelújítások az előírásoknak megfelelően, rendszerszemlélettel és megfelelő minőségben készüljenek, hiszen csak így szolgálhatják mind a mai, mind a következő generációk megfelelő komfortérzetét.
