Menü

clear
Life Challenge 2020
star_border

Baumit Life Challenge:

Az európai Év Homlokzata verseny

A homlokzat az épület arca, mely megmutatja a benne élők ízlését, stílusát. 
A Baumit Life Challenge Nemzetközi Építészeti verseny célja, hogy inspirálja az építészeket a legszebb homlokzatok megtervezésében, és egyben segítse ezek megvalósítását. A pályázat elkötelezett annak bemutatásában, hogy az épületek homlokzatában, a különféle anyagokban és struktúrákban, forma és szín kombinációkban sok értékes és kreatív lehetőség rejlik.

Baumit Life Challenge – A díj

Az első eseménynek 2014-ben helyet adó Bécs után, 2016-ban  Madridban, majd 2018-ban Pozsonyban  került megrendezésre a Baumit Life Challenge Nemzetközi Építészeti pályázat ünnepélyes díjátadója. A 2020-as díjátadó szervezésének jogát a korábbi fődíj nyertes Spanyolország kapta meg, így a nyertesek


2020. május 14-én Valenciában tudják majd meg, hogy kik kapják a legszebb homlokzatért járó díjakat. Az eseményen közel 500 vendég lesz jelen 25 Baumit országból, a legjobb építészekkel és a szakma jeles képviselőivel együtt. Több, mint 300 épület verseng 6 kategóriában a független, nemzetközi zsűri szavazataiért.

Kategóriák

Jelenleg - a pályázati fázis során - az építészek jelentkezését várjuk, akik a legszebb Baumit homlokzattal rendelkező épületeiket szeretnék jelölni a díjra. 
2020 februárjában közönségszavazáson lehet voksolni a legjobban tetsző épületekre. 
Az épületek a következő kategóriákban versenyeznek:


Családi ház

Társasház

Középület

Hőszigetelés

Műemlék

Speciális struktúra

Várjuk pályázatát!

Amennyiben szeretne jelentkezni a pályázatra, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot  itt.

Közönségszavazás 2020 februárjában

Kíváncsiak vagyunk mindenki véleményére. Vajon melyik Baumit homlokzat tetszik a legjobban a nagyközönségnek? 2020 februárjában közönségszavazást indítunk, ahol mindenki leadhatja voksát a neki legjobban tetsző épületre.