Magyarország

Építészeti díjra is esélyes a Baumit új logisztikai központja

A Baumit dorogi központjának megújult portaépülete

2020.11.24.

Óriási büszkeség számunkra, hogy a Baumit dorogi központjának megújult portaépületét is jelölik az 2020. évi Média Építészeti Díjra. Az épület több szempontból is felkeltette a szakmai közönség figyelmét: ipari jellege mellett nagyon szépen illeszkedik a meglévő környezetbe és barátságos munkakörülményeket teremt az itt dolgozóknak.


Baumit Épület Dorog


Az építész szakma egyik hazai elismerését, az Építészfórum által alapított Média Építészeti Díjat (MÉD) idén 16. alkalommal hirdették meg. A díj célja, hogy felhívja a figyelmet a kortárs építészet kiemelkedő minőségű eredményeire és arra, hogy épített környezetünk formálása milyen módon jelenik meg a modern európai építőművészet jelenlegi irányvonalában. A közel 180 indulóból egy nemzetközi szaktekintélyekből álló előzsűri választja ki azt a tíz döntőst, akik egy nyilvános gálán prezentálják épületeiket és terveiket, hogy végül közülük kerüljenek ki az abszolút győztesek.

Baumit portaépülete

A Baumit dorogi portaépülete a BAHCS művek Kft. 2018-as tervei alapján változott át egy teljesen új logisztikai központtá. A tervezéskor fontos szempont volt, hogy az ipartelep központi helyén kellő építészeti hangsúllyal és igényes formálással az épület méltó legyen a Baumit által képviselt minőséghez. A Baumit dorogi portaépülete a BAHCS művek Kft. 2018-as tervei alapján változott át egy teljesen új logisztikai központtá. A tervezéskor fontos szempont volt, hogy az ipartelep központi helyén kellő építészeti hangsúllyal és igényes formálással az épület méltó legyen a Baumit által képviselt minőséghez.

Baumit portaépület hátulról

Az új épület összképe a tervező csapat olvasatában egy tehergépkocsi megjelenését idézi, ahol az emeletes fejépület a vezetőfülke, a földszintes irodaszárny pedig a platós hátsó rész. A gépkocsi hasonlatot tovább erősítik a bejáratoknál alkalmazott Baumit-pirosra festett „L" alakú előtetők, melyek sárvédőkhöz hasoníthatóak. A bővítés tervezésekor az építészek ebből az értelmezésből indultak ki, ezt bontották ki, tehát úgy tekintettek az újonnan megjelenő tömegre, mint a teherautó rakományára.

Baumit portaépület oldalról

Az épületburok megformálásánál egy olyan geometria megalkotása volt a cél, amely látványos elemmel építi tovább az eredetileg is izgalmas építészeti alapállású meglévő épületet. A Baumit-piros színű, porfestett acél elemek az autókarosszériák világát idézik. Egy precíz, funkcionális ipari épület tervezése volt a cél, amely a meglévő épület alapgondolatát folytatva párbeszédet folytat a járművek világával. A jármű-analógiát tovább gondolva a fejépülethez való csatlakozást a nyergesvontatók világát idéző nyaktagos megoldással tervezték. A személyszállító járművek hosszanti dinamikáját megjelenítő sávablakok sok természetes fényt juttatnak be az irodaterekbe. Az épület nyugati véghomlokzatán kialakított kétszintes függönyfal vizuális kapcsolatot teremt az irodák és ipartelep belső távlatai között. Ezt a homlokzatot a Baumit logó, a piros kocka építészeti átiratának is tekinthetjük.

A BAHCS művek Kft. építészeivel karöltve a Baumit nagy izgalommal várja a zsűri döntését.

A projektről további részletek olvashatóak Báger András építésztől az építészfórum.hu weboldalán.

Termék
a kosárban!