Magyarország

Az építészet, mint művészet

Építészek világnapja 2022

2022.10.06.

Október 6-a az építészek világnapja, több építészeti díjkiosztó ceremónia is ezen a napon zajlik világszerte. A jeles nap arra hívja fel a figyelmet, hogy az épületek tervezői nem csupán társadalmilag hasznos, de művészi értékű munkát is végeznek.

A Union Internationale des Architectes (UIA), azaz az Építészek Nemzetközi Szövetsége 1998-ban nyilvánította október 6-át az építészek világnapjává, hogy ezzel tisztelegjen mind az építészek szaktudása, mind az általuk tervezett remekművek előtt. Ez a gesztus az építészetet, mint művészeti tevékenységet hivatott pozicionálni, és arra sarkall, hogy az épületeket, mint művészeti alkotásokat értelmezzük.
A Union Internationale des Architectest 1948-ban alapította Pierre Vágó (Vágó Péter) magyar származású építész. Pierre Vágó édesapja, Vágó József szintén építész volt, a család a fiú 18 éves korában költözött Franciaországba. Pierre rendkívüli tehetség volt, az ő nevéhez fűződik a RIA (Réunion Internationale d'Architectes) nemzetközi építész szervezet alapítása is, amely a UIA elődje volt.
A UIA feladata, hogy világszinten ápolja a kapcsolatot a szakma képviselőivel és együttműködjön olyan nemzetközi szervezetekkel, mint az ENSZ és az UNESCO.

LEGHÍRESEBB MAGYAR ÉPÍTÉSZEK

Az építészek világnapján minden nemzet a történelme legnagyobb építészeiről is emlékezik, a kortárs tehetségei mellett. Pollack Mihály és Hild József a klasszicista építészet mesterei voltak, akik hatalmas szerepet játszottak Budapest mai arcának kialakításában. Mindketten a Bécsi Művészeti Akadémián végeztek, mielőtt itthon kezdtek alkotni. Hild az Esterházyak udvari építésze, majd Budapest építőmestere volt, az ő terveit dicséri a Deák téri evangélikus templom főhomlokzata vagy a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank (Gerbeaud-ház) épülete is. Pollack Mihály leghíresebb tervezései a Magyar Nemzeti Múzeum és a Sándor-palota épülete.
Pollack mellett inaskodott a XIX. század egyik legnagyobb építésze, a Magyar Állami Operaház és a Várkert Bazár tervezője Ybl Miklós. Ybl folytatta a Hild József által tervezett Szent István-bazilika építését is. Korai stílusát a romantika jellemezte, később neoreneszánsz stílusban alkotott.
Dr. Hauszmann Alajos szintén a XIX. század nagyja, a Műegyetem tanára majd rektora és az MTA tagja is volt. Eleinte az olasz reneszánsz, később a barokk stílusjegyeit alkalmazta az általa tervezett épületeken. Az Igazságügyi Palota, Budavári Palota és New York-palota tervezője 2011-ben posztumusz Magyar Örökség díjat kapott.
Ugyanekkor alkotott Steindl Imre és Lechner Ödön is. Steindl nevét leginkább az Országház tervezése kapcsán ismerjük, de az ő nevéhez fűződik a Vajdahunyad várának rekonstrukciója is, valamint a Mátyás-templom építőtestületének is tagja volt. Lechner Ödön pedig a hazai szecesszió úttörője volt, a magyar folklór és az ázsiai díszítőművészetet elegyítette terveiben. Ő tervezte az Iparművészeti Múzeumot és a Postatakarékpénztárt.

DÍJAK ÉS TÁMOGATÁSOK

Minden évben az építészek világnapján adják át a Pritzker-díjat, amely „az építészet Nobel-díja”. Az alapító, Jay A. Pritzker, aki 1979-ben hozta létre a százezer dollár díjazással járó elismerést.
Magyarországon ezen a napon adják át a Pro Architectura díjat, amelyet a hazai építészeti kultúra népszerűsítésében és szemléletformálási tevékenységben, a minőségi épített környezet létrehozásában, az építészeti értékek megőrzésében élen járó szakemberek kapnak meg.

Nemcsak az építész szakmai szervezetek, de az építőanyaggyártók is igyekeznek összefogni azért, hogy a legnívósabb építészeti megoldásokat díjazással és nagy sajtóvisszhanggal támogassák. A Baumit például kétféle elismeréssel is támogatja a szakmai kiválóságokat. A Life Challenge nemzetközi építészeti pályázatot kétévente hirdetik meg 2014 óta Európa 27 országában, hogy inspirálják az építészeket a jövőben is minél szebb és különlegesebb homlokzatok megtervezésére: családi ház, társasház, középület, hőszigetelés, műemlék és különleges textúra kategóriákban adnak át elismerést.

A családi ház, társasház, energetikai felújítás, középület, valamint műemlék kategóriát felsorakoztató Év Homlokzata pályázat a hazai Baumit által alapított díj, amelyet független szakmai zsűri szavaz meg minden évben, valamint közönségszavazás is kíséri.

Ünnepeljük együtt az építészeket, épületeinket!

Termék
a kosárban!