Magyarország

Ötletpályázat Baumit támogatással

A KÉK (Kortárs Építészeti Központ) és a KultUnio (Budapest Multikulturális Negyede) által kiírt hallgatói ötletpályázat.

2013.04.29.

A KÉK (Kortárs Építészeti Központ) és a KultUnio (Budapest Multikulturális Negyede) által kiírt hallgatói ötletpályázat célja a Budapest, VII. kerület, Király utca 15. szám alatt található zsidó gettó fal fogadóépületének földszinti homlokzat-rekonstrukciója.

A pályázók feladata a liciten felajánlott pénzösszeg, az önkéntes munkaerő, valamint a Baumit Kft. által szponzorációs formában felajánlott hozzájárulás lehető legeredetibb és leghatékonyabb módon történő felhasználása volt, valamint ehhez az összefogáshoz építészeti ötletetek begyűjtése a hallgatóktól.

A bíráló bizottság figyelembe vette többek közt a megoldások kreativitását és megvalósíthatóságát, de elvárták a különleges helyszíni adottságok figyelembe vételét is: a műemlékház lakottságát, valamint azt, hogy a városi túrák alkalmával számtalan turista halad át az udvaron. Fontos szempont volt, hogy a pályamunka tartós, időjárás-, és amortizáció-biztos legyen, illeszkedjék a műemlékként védett területbe. Be kellett tartani a pályázat szövegében kikötött anyagi és szponzorációs keretet is.  

A díjazottak:

I. helyezett: Bazsik Anita, Kárpáti Fanni és Vátyi Gergő által jegyzett 2. számú pályamunka

II. helyezett + Baumit különdíjas: a Benedek Márton és Kállai Kata által jegyzett 8. sorszámú pályamunka

III. helyezett: a Greg András és Stemmer Andrea által készített 3. számú pályamunka

Gratulálunk!